2021. szeptember 4-én tartották Szegeden az országos felsőoktatási tanévnyitót. Ez volt az SZTE centenáriumi rendezvénysorozatának nyitó eseménye, amelyen Dr. Karikó Katalin díszdoktori címet kapott.
Az ünnepség keretében díjak és elismerések átadására is sor került. A Szegedi Tudományegyetem szenátusa az „Év Fiatal Oktatója Elismerő Oklevelet” adományozta Dr. Kiss Tivadarnak, a Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének adjunktusának.
Dr. Kiss Tivadar PhD tanulmányainak megkezdése (2011) óta dolgozik az SZTE GYTK Farmakognóziai Intézetében. 2014-ben tanársegédi majd 2020-ban adjunktusi kinevezést kapott. Az intézetben folyó oktatómunkába már doktoranduszként bekapcsolódott, jelenleg a graduális és posztgraduális képzésben egyaránt oktat. A Gyógyszerészi növénytan gyakorlatok és a Pharmacognosy practice c. kötelező kurzusok oktatója. 2019 óta a nemzetközi hallgatók felzárkóztatását szolgáló két kurzus, az Introduction to Academic Biology és az Introduction to Academic Chemistry felelős oktatója. Oktatómunkájában különös hangsúlyt fektet a modern oktatásmódszertanok bevezetésére. Oktatásmódszertani kurzusokon fejlesztette tudását, és a tanultakat a gyakorlatba átültetve modernizálta az általa oktatott tantárgyakat. A járványügyi vészhelyzet idején fontos szerepet játszott az online oktatás megszervezésében és oktatási anyagok kidolgozásában. Témavezetésével eddig 11 szakdolgozat került megvédésre. Több sikeres TDK-s hallgató és két PhD hallgató témavezetőjeként a kutatói utánpótlásban is részt vállal. Sokat tett a kari beiskolázás eredményességének előmozdításáért. Létrehozta és irányítja a középiskolások részére meghirdetett Herba Medica Tanulmányi Versenyt. Őszinte pedagógusi elkötelezettség és kiváló tanári habitus jellemzi.
(részlet a felterjesztésből)
(fotó: Sahin-Tóth István)