Bezár

Hírek

szantay_gytk_kabay

Mit jelent a kutatói tehetség a való világban? - Prof. Dr. Szántay Csaba előadása

Mit jelent a kutatói tehetség a való világban? - Prof. Dr. Szántay Csaba előadása

2024. november 03.
1 perc

Október 24-én csütörtökön a Rektori Hivatalban került megrendezésre a Kabay János Szakkollégium első nyílt előadása ebben a félévben, amelynek keretében Prof. Dr. Szántay Csaba közel 50 résztvevőnek mesélt arról, hogy szerinte mit jelent tehetségesnek lenni a való világban.

A Professzor sok éves ipari és akadémiai tapasztalatára alapozva beszélt arról, hogy a tehetséget szerinte nem (csak) az IQ vagy a szellemi tudás határozza meg, hanem elengedhetetlen részét képezik az attitűdkompetenciák is, mint például a kreativitás, a kitartás, a csapatmunka és a kíváncsiság.

Az előadás jóhangulatú, lebilincselő és a megszokottól igen eltérő volt, hiszen a komoly téma ellenére zenék, videók és egy mese is helyet kaphatott benne. Reméljük, hogy minden résztevevőnek volt olyan gondolat, ami megragadta őt és amit a saját életében és kutatásában is hasznosítani tud majd.

gytk-kabay-Szantay_eloadas

Köszönjük mindenkinek, aki meghallgatta az előadást, valamint a Gyógyszerésztudományi Karnak, hogy támogatásukkal lehetővé tették az előadás színvonalas megvalósítását.

A Kabay János Szakkollégium minden érdeklődőt szeretettel vár további nyílt előadásaira, amelyekről a Szakkollégium Facebook oldalán lehet tájékozódni.

Aktuális események

Kapcsolódó hírek