Magyar Tudományos Akadémia a tudományos élet területén dolgozó kutatást végző fiatalok eredményeinek elismerésére hozta létre az Akadémiai Ifjúsági Díját, aminek története 1972-ig nyúl vissza.
Az alapító meghatározott célja, hogy az MTA Köztestületének bármely, 35 évnél fiatalabb, kiemelkedő és aktívan kutató tagjának szakmai munkáját elismerje, közülük a legérdemesebbeket erkölcsi és anyagi támogatással elismerje.
Oktatónk, Katona Gábor elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia, Akadémiai Ifjúsági Díját, amit 2024. február 28.-án vett át az MTA Könyvtár és Információs Központ konferenciatermében tartott díjátadó ünnepségen „Hatóanyagok nazális abszorpciójának fokozása innovatív hordozórendszerek fejlesztésével” című pályamunkájáért.
A díjátadó részletei megtekinthetők itt:
https://mta.hu/mta_hirei/atadtak-az-akademiai-ifjusagi-dijakat-113542
A díj elnyeréséhez ezúton is szívből gratulálunk és további tudományos munkájához sok sikert kívánunk.