Bezár

Hírek

2023_avatas

Gyógyszerészdoktor-avatás

Gyógyszerészdoktor-avatás

2023. július 20.
4 perc

2023. július 2-án délelőtt 10 órakor kezdődött a Gyógyszerésztudományi Kar gyógyszerészdoktor-avató ünnepi tanácsülése a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében.

A díszasztalnál az avatótanács tagjai, dr. Rovó László, az SZTE rektora, dr. Zupkó István, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja, dr. Tóth Gábor, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar dékáni megbízottja és dr. Baráth Zoltán, a Fogorvostudományi Kar dékánja foglalt helyet.

GYK_8802p GYK_8800

Az ünnepség első részében kitüntetések adományozására került sor. Ebben az évben a Discipuli pro Universitate díjat végzős hallgatónk, Nemes Kármen vehette át a hallgatói öntevékenység szervezésében és a tanulmányi követelmények teljesítésében elért kiemelkedő eredményéért. Az SZTE Szenátusa címzetes egyetemi docensi címet adományozott Csesztregi Tamásnak, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézetének igazgatójának, és dr. Spaits Tamásnak, az Egis Gyógyszergyár körmendi analitikai fejlesztési laboratórium laborvezetőjének, a gyógyszerészképzésben nyújtott oktatási munkája elismeréseként.

GYK_8827a GYK_8829

A Gyógyszerésztudományi Kar Tanácsának Pro Facultate kitüntetését vehette át dékán úrtól dr. Miseta Mária címzetes egyetemi docens, karunk korábbi oktatója, egyetemünk és karunk iránti lojalitása, iskolateremtő oktató munkája és mind a mai napig tartó aktív támogató tevékenysége elismeréséül. Nyugdíjba vonulása alkalmából dr. Kunosné Tóth Erika, a Gyógyszeranalitikai Intézet munkatársa több évtizedes lelkiismeretes munkája elismeréseként szintén Pro Facultate díjban részesült.

GYK_8833a GYK_8843a

Az esemény Johann Sebastian Bach C-dúr szólóhegedű-szonátájának Largo tételével folyatódott Somogyi Kinga, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar hallgatója előadásában. Ezután Albert Anna az avatandók nevében kérte gyógyszerészdoktorrá avatásukat. Ezt Zupkó István előterjesztése követte, amelyben javaslatot tett 54 magyar tagozaton és 4 angol tagozaton végzett gyógyszerészdoktor-jelölt avatására. Miután rektor úr a javaslatot elfogadta, a jelöltek ünnepélyes magyar és angol nyelvű eskütétele következett. Ezután a Szegedi Tudomány egyetem rektora és avatótanácsának tagjai kézfogásukkal doktortársukká fogadták a végzősöket, akik egyúttal átvették doktori oklevelüket is.

GYK_8867 GYK_9059

A frissen avatott gyógyszerészeket a GYTK dékánja köszöntötte. Beszédében felvázolta a gyógyszerészi pálya nyújtotta lehetőségeket, és tudásuk folyamatos bővítésére buzdította a fiatal kollégákat. A felavatottak nevében dr. Nemes Kármen és dr. Sung Wendy Hyunjung búcsúzott a Kartól, az oktatóktól, a diáktársaktól és a Szegedi Tudományegyetemtől felidézve a diákévek pillanatai, megköszönve az oktatók munkáját, a szülők és barátok támogatását, szeretetét.

GYK_8901j GYK_9252d

Az ünnepi tanácsülés díjak és elismerések adományozásával folytatódott. Az SZTE GYTK Kiváló Oktatógyógyszertára cím adományozását elismerő oklevelet vehette át három kiemelkedő oktatótevékenységet végző szakmai gyakorlóhely képviselője: dr. Hegyi Tibor, a Békés Vármegyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház Intézeti Gyógyszertára főgyógyszerésze, Hudákné dr. Zsellér Barbara, a bajai Manna Patika gyógyszerésze. A szegedi Csanád Patika részére az oklevél később kerül átadásra.

GYK_9334k GYK_9340

A tudományos diákkörös hallgatók felkészítésében végzett kimagasló munkássága elismeréséül a Kar Kiváló TDK-témavezetője díjat ebben az évben dr. Szakonyi Gerda, a Gyógyszeranalitikai Intézet egyetemi docense kapta. A záróvizsgán legjobb eredményt elérő gyógyszerészhallgatónak járó Stenszky Ernő-emlékérmet ebben az évben a kuratórium döntése alapján dr. Földes Frézia vehette át.

GYK_9349 GYK_9355

A legjobb tanulmányi eredményt elért Békéscsabáról vagy Békés megyéből származó végzős gyógyszerészhallgató dr. Szikora Zsóka volt volt, így ő kapta meg az Idősebb Réthy Béla-pályadíjat a Réthy-családot képviselő dr. M. Tóth Melindától, id. Réthy Béla dédunokájától. A legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező II., III. vagy IV. éves Bács-Kiskun megyei gyógyszerészhallgatót támogató Zsembery-pályadíjat Sendula Flóra, negyedéves hallgató nyerte el, akinek a díjat dr. Zsembery Béláné gyógyszerész asszony, dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítvány elnöke és dékán úr adta át.

GYK_9357k GYK_9379k

Az ünnepség végén Bach C-dúr szólóhegedű-szonátájának Allegro assai tétele hangzott el, majd a frissen avatott gyógyszerészek kisgyermekkori képeikből összeállított videóval köszönték meg családjuknak azt, hogy mindvégig segítették őket a diploma megszerzéséhez vezető úton. Az esemény a hagyományos sapkafeldobással és azt kísérő örömujjongással ért véget.

GYK_9434j

Az 58 ifjú gyógyszerésznek a Kar valamennyi oktatója és dolgozója szívből kívánja, hogy életpályájuk sikeres legyen, gyógyszerészi hivatásuk gyakorlása és magánéleti boldogságuk sok örömöt szerezzen életükben!


Az avatott gyógyszerészek névsora: Albert Anna, Benkő Flórián, Bezdán Emília, Bozó Vanda, Csernai Noémi, Csomor Ádám, Dunavölgyi Szandra, Fényes Eszter, Filus Norbert, Földes Frézia, Fülöp Ilona, Galgóczi Emese Zsuzsanna, Gavlik Gergő, Giliga Judit, Haragh László, Hegedűs Kitti, Kabai Anett, Kanász-Nagy Gergely, Katona Orsolya, Kohut Zsóka Tekla, Kovács Adriána, Kovács Dávid, Kovács Etelka, Kucsera Eszter Márta, Kürtösi Balázs, Maruzsenszki Éva, Mátyus Rebeka Olga, Molnár Krisztina, Nacsa Róbert, Nemes Kármen, Német Ágota, Németh Emese, Palotai Bendegúz, Pintér Viktória, Polereczki Dzsenifer, Prigyeni Gábor, Rózsa Kata, Sajdik-Kovács Anita, Sallai Milla, Sárközi Dávid, Selyem Rebeka, Sipőcz Patrícia Anna, Szarvas Flóra Mária, Székely Károly, Szikora Zsóka, Szilágyi Viktor, Szűcs Zsófia, Takács Anna Lujza, Tikvicki Katarina, Tóth Lilla, Törteli Levente, Újfalusi Klaudia, Varga Vivien, Vörös Réka, Ahn Ji Youn, Arazi Aynaz, Nguyen Thi Cam Tu, Sung Wendy Hyunjung.

Aktuális események

Kapcsolódó hírek