Az SZTE GYTK 2022 szeptembere óta új mintatanterv szerint oktatja hallgatóit. Az országban egyedülálló módon több olyan kötelező tárgy is bekerült a curriculumba, amelyek azt szolgálják, hogy a karunkon végzett gyógyszerészek minden olyan tudással rendelkezzenek, ami a gyógyszertárakban, a kórházakban vagy a gyógyszergyárakban betöltött munkahelyeken szükségesek lehetnek. Ha kíváncsi vagy a mintatantervre és arra, hogy hogyan áll össze egy elsőéves szegedi gyógyszerészhallgató órarendje, olvasd tovább a cikket!
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága (SZAB) pályázatot hirdet Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyékben, valamint a Vajdaság, Temes és Arad megyékben élő középiskolás diákok számára.
A hallgató korábbi, felsőoktatási intézményben sikeresen elvégzett kurzusainak beszámításával csökkentheti a szakon megszerzendő kreditek számát.
Az SZTE hallgatói számos kari, karközi, szervezetileg nem az egyetemhez tartozó, de hallgatóinknak lakhatási lehetőséget adó kollégiumba és szakkollégiumba jelentkezhetnek.
Csernyák Milán és Fodor Virág, a Nemzeti Tudósképző Akadémia középiskolás diákjai, 2023. július 9-14. között egy hetet töltöttek Karunkon, hogy megismerkedjenek a gyógyszerkutatás különböző területeivel. Az orvosbiológia kutatások iránt érdeklődő 11. és 12. osztályos diákoknak megrendezett Ifjú Kutatók Nyári Táborának 16 résztvevője párosával beosztva különböző helyszíneken kapcsolódhatott be egy-egy kutatócsoport munkájába. A GYTK-ra érkező két diák nem csupán egy laboratóriumban dolgozhatott, hanem a GYTK mind a hat intézetébe ellátogathatott. Az alábbiakban olvashatják a nálunk eltöltött egy hétről szóló beszámolójukat.